"Túllépett" rajtunk az Érdi VSE!
W. 2007.10.28. 20:52
A mai napon 9.00-tól hazai környezetben fogadta csapatunk az Érdi VSE-t a Budapest Bajnokság, Gyermek 1995-A csoport 9. mérkőzés/10. fordulójában. Két vereség és egy eldöntetlen végeredmény volt a legutóbbi három mérkőzésünk mérlege, így csak reménykedhettünk abban, ma jobb lesz a folytatás! Sajnos, nem így lett, pedig már a találkozó legelső perceiben megvolt arra az esély, hogy vezessünk, sőt arra is, hogy kettő góllal "elhúzzunk", de a hetek óta tartó negatív széria folytatódott, sok ziccerhelyzet mellé pocsék helyzetkihasználás társult! Ráadásul - tetézve az elől kimaradt lehetesőgék bosszúságát - hátul elkerülhető hibákból ellenfelünk szerzett két gólos vezetést. Így 2 - 0 helyett 0 - 2 volt az állás. Mondani sem kell - de mi most mégis megtesszük -, teljesen más attitűdöt ad egy összecsapásnak, ha már az elején vezetsz vagy, ha az ellenfél áll két gólos győzelemre a 24. percben. Nagy D. A. a 25. percben visszahozta a reményeket, egy kiugratás után egyedül tört a kapura, ugyan kisodródott helyzetbe került - ki is jött rá a kapus -, mégis egy váratlan bal lábas megoldással a kapu bal alsó sarkába juttatta a labdát. A gólunk után pár percig tudtunk csak bízni a kiegyenlítésben, hiszen a 32. percben már megint betalált ellenfelünk. Az első félidő lefújásáig maradt 1 - 3 az állás, amely nem volt túlságosan bíztató a folytatásra, még akkor sem, ha az első félidőben látottak alapján eldöntetlen simán lehetett volna az eredmény. A szünetben cserélt Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője: Pál kapusunk és Pozsár mehetett pihenni, míg Nagy P. csere kapusunk és Erdész lehetőséget kapott a bizonyításra. A második játékrészben meddő mezőnyfölényt alakítottunk ki, zömében az érdiek térfelén zajlott a játék. Az 57. percben volt egy Göbl - Tarjáni csere a részünkről. Újabb gólt mégsem mi, hanem a vendég alakulat szerzett, méghozzá a 70. percben. Ez a találat "megpecsélte" sorsunkat, 1 - 4 lett a végeredmény, tehát ma sem sikerült győznünk. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik még, hogy a 75. percben Béla lejött a pályáról, Bodzay pedig beállt. Még négy forduló van hátra a bajnokság őszi idényéből, csupa erős ellenfél ellen, jó lenne, ha a jelenlegi formánkon legalább valamelyikük ellen sikerülne javítani! Nem lesz egyszerű, az biztos! Persze, a labda mindenkinek gömbölyű!
Budapesti Labdarúgó Szövetség, Serdülő '95 A Csoport
9. mérkőzés/10. forduló

1 - 4 ( 1 - 3)
Csapatunk az alábbi összeállításban lépett pályára:
A labdarúgó neve mögött levő zárójelben kék színnel az 1-től 10-ig terjedő skálán elért osztályzata van feltüntetve (az 1-es a leggyengébb, míg a 10-es a legerősebb osztályzat)!
Az a labdarúgó osztályozható, aki az osztályozandó esemény teljes időtartamának minimum 20%-át aktívan a pályán töltötte!
Kapusposzt esetén az előbbi feltételen túl az a labdarúgó osztályozható, aki a posztjának megfelelően az osztályozandó esemény képe alapján aktív tevékenységet folytatott!
Pál (4)
Erdősi (4), Berényi (3), Lőrinczy (3), Szobotka (4)
Pozsár (3), Béla (5), Bálint (4)
Nagy D. A. (5), Hőgye > csapatkapitány (4), Göbl (4)




|
Kispadunkon az alábbi kapus foglalt helyet:
Nagy P.

Kispadunkon az alábbi mezőnyjátékosok foglaltak helyet:
Bodzay, Erdész, Tarjáni

|
Cseréink:
Pál helyett Nagy P. (4) illetve Pozsár helyett Erdész (4) /mind a kettő a szünetben/, Göbl helyett Tarjáni (3) /57. percben/ és Béla helyett Bodzay (-) /75. percben/ |
A mérkőzés eredményének alakulása:
0 - 1 a 11., 0 - 2 a 24., Nagy D. A. ( 1 - 2) a 25., 1 - 3 a 32. és 1 - 4 a 70. percben |
Csapatunk vezetőedzőjének, Wágner Ádámnak a mérkőzés utáni nyilatkozata:
"Csalódott vagyok a mai eredményünk miatt is! Ebben a bajnokságban az eddigi nyolc mérkőzésünk mindegyikén reális esélyünk volt a győzelemre, mégis ez csupán háromszor sikerült. Sok minden közrejátszott a kudarcokban, de személy szerint leginkább a rossz helyzetkihasználásunkban és a hátsó alakzatunk (kapusposzt és a védelem) sorozatos gyengébb teljesítményében látom a legnagyobb gondokat. A hátsó alakzatról annyit: ebben az idényben egymást követő két bajnoki mérkőzésen nagyon ritkán tudtunk ugyanabban az összetételben játszani - ilyen-olyan okból szinte mindig voltak hiányzók. Mondanám, hogy majd a következő ellenfél ellen javítunk, de úgy elég nehéz lesz, hogy jövő héten alig fogja meghaladni a tíz főt a napi edzéslátogatottság. Az utóbbi időben elég sok volt a hiányzás, de a jövő heti minden eddigit >>űberel<<. Nem könnyű így dolgozni, de egyelőre ez van! Egy záró gondolat: a bajnokság csak egy eszköz a gyerekek képzésében, az ottani helytállás ebben az életszakaszban nem fő cél, a legfontosabbnak az egyének fejlődését tartom, és ebben a tekintetben viszont nem állunk rosszul!"
| | |