Vasárnapi vendég (2. rész): Wágner Gábor (pályaedző)

"Értékelésemet a 12-13 éves gyermekekre jellemző, főleg sport szempontjából megközelített lelki tulajdonságok ismertetésével kezdeném. Fontos >>leszögezni<<: a következő gondolatok nem az én fejemből >>pattantak ki<<, ezeket pszichológusok írták le. Nos, ebben a korban a legfontosabb, hogy a gyermek megtanulja a fejlődési szakasszal együtt járó kedvtelenség, emellett a teljesítménystagnálás legyőzését. A csapatot, mint közös célért harcoló egységet kell felfognia, a közös érdekeket, normákat elfogadnia. A szervezettséget a teljesítményt segítő faktorként kell értelmeznie. A pályán meg kell tanulnia kezelni a >>közelharcok<< keménységét, az edzéseken és mérkőzéseken adódó fájdalmak elviselését. Az ellenfelet, mint sporttársat kell kezelnie. Ami az edzőt illeti, neki a sport club megbecsülésére kell nevelnie játékosát. Fontos, hogy segítse tanítványa helyes eszménykép választását, illetve a haza szeretetének felerősítésére is törekednie kell. Végül, mivel ebben a korban a jellembeli tulajdonságok megerősödése jellemző, így a bátorságra és szorgalomra kell felhívnia a figyelmet. Jómagam - azt hiszem -, ezeket a gondolatokat az egész idény során szem előtt tartottam. Úgy gondolom, éppen az előbbiek miatt csapatunk eddigi történetének a legértékesebb idényén van túl. Persze, most biztosan sokan azt gondolják magukban, csupán a mundér becsületét védem, amikor ilyeneket írok. Nem, még véletlenül sem, tényleg így gondolom! Miért? Na, akkor nézzük csak sorjában! Augusztusban, egy örökre emlékezetes edzőtáborozáson vettünk részt. Mi edzők rengeteget készültünk, hogy minden a helyén legyen, és jól sikerüljön. Az edzőtáborozás előtt leutaztunk a helyszínre, ahol egy teljes napot ott töltöttünk. Feltérképeztük a környéket, és leegyeztettünk, illetve letárgyaltunk a helyiekkel szinte mindent. Majd hazajöttünk, és egy héten keresztül írtuk az edzésterveket, a projektoros előadások tartalmát, a Játékok ligája - vetélkedő sorozat szabályait stb. Ismerőseink ezekben a napokban meg is jegyezték, minek készülünk mi annyit! Megérte! Úgy vélem, nagyon "egybegyúrta" a társaságot a Balatonon eltöltött 9 nap. Ezt most szigorúan a lelki tulajdonságokat figyelembe véve gondolom így. Sajnos, szakmailag nem sok jót tudok mondani a fonyódi ottlétünkről. Ennek miértjéről egy külön tanulmányt lehetne írni, de ez most nem idevaló. A gyerekek nagyon jól érezték magukat az edzőtáborozás alatt, ezt a közel ezer elkészített fotó is bizonyítja, hiszen csupa mosolygós és vidám arc látható rajtuk. Hazaérkezvén azonban Fonyódról, mintha sokan elfelejtették volna, mi is történt ott, és itt most elsősorban nem a srácokra gondolok, inkább a szüleikre. Valamit ott megbeszéltünk, és sok mindenben meg is egyeztünk. Mondandónkra akkor senki sem reagált, hallgatott mindenki. Hárman edzők azt gondoltuk, mivel nem szólt senki, talán nagy az egyetértés. Majd elkezdtük a felkészülést, és jöttek sorban a gondok. Sokan hiányoztak az edzésekről, néhányan pedig elkezdték pedzegetni, ők inkább mással szeretnének foglalkozni, számukra a foci ugyanis már nem olyan fontos. Sőt, néhányan közülük már nem is fociznak nálunk. Miért? Lehet, hogy azon a bizonyos megbeszélésen nem mindenki viselkedése volt őszinte? Meglehet! Persze, tudom, nem kell ezt olyan drámaian felfogni. Nem is tettem így, csupán bántott, hogy néhányan egyik napról a másikra, mintha kitörölték volna az emlékezetükből a nálunk eltöltött időt. Sokak lépését nem értettem elsőre. Most már értem. Átgondoltam a pszichológusok által fentebb leírtakat, és rájöttem a megoldásra. Valahol, ez így természetes. A >>szóban forgó<<, korábbi játékosaink  - sajnos, az is lehet, hogy néhány esetben inkább a szüleik - nem bírtak a fenti kritériumokkal. Egyszerűen feladták, és így maradtak azok, akik küzdő típusok. Azok, akiknek vannak céljaik a sporttal, a labdarúgással. Na, velük a legjobb dolgozni! Amennyiben pedig csapatunk bajnokságban nyújtott teljesítményét kellene értékelni: elégedett vagyok! Alázattal és becsülettel végig futballoztuk az őszi idényt, ahol egyszer sem játszottunk alárendelt szerepet. Sok esetben a szerencse híján, a rutintalanság folytán, valamint az aktuális tudáskülönbségek miatt nem úgy alakult egy mérkőzés végeredménye, mint azt szerettük volna. Ne felejtsük el azonban, honnan indultunk, ne felejtsük el, a mi csapatunkban egyetlen egy átigazolt játékos sincsen, azt se felejtsük el, hogy sokan csupán egy-két esztendeje érkeztek hozzánk, végül azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy Budapest legerősebb csoportjában szerepelünk! Egy biztos, egyre jobb együtt dolgozni a srácokkal, ugyanis egyre többet tudnak ebből a játékból! Türelemre lenne szükség! Részemről megvan, de úgy érzem, sokan türelmetlenek. Számomra a játékosok képzése a legfontosabb, amely egy hosszú folyamat. Jut eszembe! A múltkor megkérdezte tőlem valaki, tényleg azt gondolom-e, hogy a Kelen SC-ből kikerülve valakiből is lehet futballista. Nevettem az egészen, ugyanis már a kérdés felvetését sem értettem. Úgy véltem, ilyet csak olyan kérdezhet, aki sohasem sportolt. Innentől kezdve, inkább másról beszélgettem az illetővel. Szóval, értékes idényt hagytunk magunk mögött. Főleg azért, mert a természet szelekciója segítségével manapság már olyan gyerekekkel dolgozhatunk nap, mint nap, akik szeretnének valamit elérni, akik tudnak küzdeni, és akiknek mindenük a labdarúgás. Végül, elhiheti nekem mindenki, rengeteget fejlődtek a srácok! Az tény, egy kis teljesítménystagnálás következett be, melynek >>köszönhetően<< nem sok jóból jutott ki nekünk az utóbbi időben. Kell egy kis idő, na meg rengeteget kell edzeni! Fognak még rólunk beszélni, ebben egészen biztos vagyok! Elnézést kérek, ha valakit esetleg megbántottam volna, de az volt a kérés felém, legyek őszinte. Tudom, sokszor éppen ez az, mely nem tetszik sokak számára..! Hajrá, Kelen SC!