A kispestiek egy góllal jobbnak bizonyultak otthonunkban! |
W. |
2007.09.15. 12:41 |
Ma reggel 9.00-tól a Budapest Honvéd FC ellen játszotta csapatunk az 1. edzőmérkőzést a 2007-2008-as szezonban. A saját bajnokságában mindkét alakulat szabadnapos ezen a héten, így jöhetett létre a Budapesti Labdarúgó Szövetség által szervezett Serdülő '95 B Csoportban szereplő kispestiek elleni találkozó. Még mielőtt rátérnénk az összecsapás taglalására, egy tényt le kell szögezni: a kispestiek 1996-os korosztályú alakulata ellen játszottunk ma, hiszen ők képviseltetik magukat az imént említett bajnokságban is. Most pedig nézzük a mérkőzés rövid történetét: kiegyensúlyozott játékot hozott az első félidő, hol az egyik, hol a másik csapat uralta a játékot. Bálint szabálytalannak látszó mozdulata után büntetőből szereztek vezetést a vendégek a 24. percben, majd később Pozsár a büntetőterületen kívülről, kb. 18 méterről egyenlített egy magasra fellőtt, az ellenfél kapujának keresztléce alatt "landoló" labdával. Több gól nem esett az első játékrészben. A szünetben Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője lecserélte Göblt, Pált és Erdészt - utóbbi a két hete velünk edző új fiú, aki kezdőként lépett pályára. Voltak bíztató megmozdulásai, de a gyors játékú közegben még kissé lassan cselekedett. Ugyan még tagsági igazolvánnyal nem rendelkezik, de a szakmai stáb úgy döntött, a jövő héten megkezdik ennek kiváltási folyamatát. A második félidőben gyakorlatilag végig mi irányítottunk, mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, már másodszor a mérkőzés folyamán. Ennél csupán az volt bosszantóbb, hogy Nagy D. A. többször, Erdősi pedig egyszer 100%-os helyzetben rontottak. A találkozó utolsó perceiben egykapuzás folyt, mégsem sikerült betalálnunk a kispestiek kapujába. Kár érte, hiszen a sok gólos győzelem is benne volt a meccsben, mégis a vendégek örülhettek a lefújás után. Nem baj, jövő héten a Pestszentimrei SK ellen meglesz a javítási lehetőség, ráadásul az már tétmérkőzés, és nem mellékesen csapatkapitányunk, Hőgye addigra remélhetőleg "kilábal" torokgyulladásos megbetegedéséből, így esetleg ő is pályára léphet majd! Jelenlétével sokat lendíthet csapatjátékunkon!
|
Holnapi ellenfelünk: Budapest Honvéd FC! |
W. |
2007.09.14. 21:08 |
Csapatunk ellenfele holnap a Budapest Honvéd FC lesz! Részletek a mérkőzéssel kapcsolatosan az alábbi "beharangozóban" olvashatók!
|
Kerethirdetést tartott Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője! |
W. |
2007.09.13. 20:44 |
Csapatunk a Budapest Honvéd FC ellen játssza az 1. edzőmérkőzését (helyszín: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56.; időpont: szombat 9.00). A találkozóra Wágner Ádám vezetőedzőnk keretet hirdetett. Ezt, valamint a hiányzók névsorát most közzé tesszük!
|
Három honlapon is lehet informálódni a bajnokságunkról! |
W. |
2007.09.12. 22:16 |
Csapatunk bajnokságának, a Budapesti Labdarúgó Szövetség 2007-2008. évi, Serdülő '95 A Csoport heti rendszerességgel frissített információihoz három helyen lehet bármikor, bárki számára hozzájutni: saját honlapunk jobb oldalán (a Szavazás alatti rovatokban), emellett a www.blsz.hu és a www.mlsz.hu weblapon. Az utóbbi két weboldalon belül előbb - minden esetben - a Bajnokságok rovatra kell klikkelni! Tartalmas időtöltést és jó böngészést kívánunk! |
Mától labdarúgással kapcsolatos, napi hírek is olvashatók honlapunkon! |
W. |
2007.09.11. 22:44 |
A mai naptól honlapunk jobb oldalán egy új, a Foci Hírvivő elnevezésű rovatban minden kedves látogatónk elolvashatja az adott nap labdarúgással kapcsolatos aktuális öt legfrissebb hírét. Ezt a szolgáltatást a FigyelőNet weboldal segítségével tudjuk "tálalni". Jó böngészést! |
Bajnoki mérkőzés helyett edzőmérkőzésre kerül sor szombaton! |
W. |
2007.09.10. 21:49 |
A Budapesti Labdarúgó Szövetség 2007-2008. évi bajnokságai közül a Serdülő '95 A Csoport az eredeti elképzelések alapján 14 csapatos lett volna - köztük a mi csapatunkkal. Azonban az előzetes, tervezett csoportbeosztás megváltozott, mivel az Olympiakos SAH mégsem indult el a bajnokságban, így 13 csapat alkotja a jövőben a csoportot. Az a helyzet állt elő, hogy csapatunk ezen a hétvégén játszott volna az említett sportegyesület korosztályos csapatával, de a visszalépésük azt jelenti, hogy a BLSZ illetékesei egy szabadnapot iktattak be, melynek hátrányát ezalkalommal csapatunk "szenvedi". Edzőink igyekeztek valamilyen megoldást találni arra, hogy ne maradjunk már mérkőzés nélkül, és sikerült is ellenfelet szerezniük. Nézzük, hogyan: A Budapesti Labdarúgó Szövetség 2007-2008. évi bajnokságai közül a Serdülő '95 B Csoport is szintén 13 tagból áll, így nem meglepő, hogy ott is van egy csapat, amelyik szabadnapos lesz ezen a hétvégén. Ez az alakulat nem más, mint a Budapest Honvéd FC. Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője ma többször is egyeztetett a kispestiekkel, és ennek végeredményeként szombaton 9.00-tól hazai környezetben fogadhatjuk őket egy edzőmérkőzésen. Izgalmakban nem lesz hiány, az garantált! Egy ilyen patinás egyesület bármely korosztályú csapata ellen játszani és helytállni, mindenhol, mindenkor és minden szinten kuriózum. |
21 fősre csökkent keretünk létszáma! |
W. |
2007.09.09. 22:05 |
Mészáros Márton Sándor mezőnyjátékosunk szeptember 1-jétől már nem a keretünk tagja! Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy edzőink elküldték volna, vagy máshol szeretné folytatni pályafutását, esetleg megsértődött! Nem, egyszerűen az a helyzet, hogy versenyszerű keretek között felhagyott a labdarúgás űzésével. Azt tudni kell Mészárosról, hogy a focizással párhuzamosan már évek óta kajakozni is járt (erre családja hagyományai szinte "kötelezték"). Mivel most ősztől megnövekedett a kajak edzések száma, döntenie kellett, hogy a két sportág közül melyiket válassza. A vízisport mellett döntött! Remélhetőleg, valamennyi kitűzött célját sikerül majd elérnie e sportág területén (azt hallottuk, hogy igen tehetséges, így a jövőben, akár még sokat is hallhatunk róla). Sport clubunk valamennyi tagja és szurkolója nevében honlapunk szerkesztői sok szerencsét kívánnak számára a magán- és sportéletben egyaránt, és köszönik szépen a nálunk töltött időszaka alatt csapatunkért mezőnyjátékosként folytatott tevékenységét! Természetesen, az élet Mészáros távozása után is megy tovább! Az elmúlt héten például egy új fiú, Erdész Dávid Norbert azzal a céllal vett részt csapatunk csütörtöki edzésén, hogy szeretne nálunk futballozni (korábban igazolt labdarúgóként más sportegyesületben nem sportolt). Edzőink pár tréningen még megfigyelik őt, és egy-két héten belül dönteni fognak, hogy kibővül-e újra 22 fősre keretünk. |
A pályán győztünk, már csak a "zöld asztalnál" kell! |
W. |
2007.09.08. 21:22 |
A Budapesti Labdarúgó Szövetség, Serdülő '95 A Csoport 3. fordulójában, ma 11.00-tól fogadta csapatunk a 2007-2008-as szezon 1. bajnoki mérkőzése kapcsán az Ikarus BSE-t. Mielőtt rátérnénk a mai történésekre, előbb "menjünk egy kicsit vissza az időben". Még hétfőn este megcsörrent Lénárt Lászlónak, sport clubunk utánpótlásért felelősének a mobiltelefonja. A vonal túloldalán mai ellenfelünk egyik képviselője volt, aki azért telefonált, mert szerette volna elérni, hogy a mára kiírt bajnoki találkozó elhalasztásába sport clubunk vezetése "menjen bele". Az indok a következő volt: nincsen még rendben játékosaik tagsági igazolványa, illetve sportorvosi engedélye. Lénárt László - csapatunk edzőinek egyetértésében - nem kívánta a mérkőzést elhalasztani, már csak a rendkívül szoros pályabeosztások miatt sem. Ezen túlmenően, úgy vélekedett, ha a mi sport clubunk nem kis munkával és odafigyeléssel el tudta intézni a bajnoki rajtig, hogy minden játékosunknak elkészüljön az összes kötelező dokumentációja, akkor ezt az Ikarus BSE-nél is meg lehetett volna oldani. Ráadásul, hétfőtől péntekig, még el lehetett volna végezni a hiánypótlást. Nos, erre előbb megsértődött az Ikarus BSE képviselője, majd másnap, egy másik úriember ugyanettől a sportegyesülettől újra felhívta Lénárt Lászlót, és elnézést kért korábbi reakciójuk miatt. Végül, ígéretett tett, hogy szombaton (a mai napon) eljönnek, és játszanak ellenünk. Most pedig térjünk vissza a jelenbe. Ma 10.20 körül "befutottak" az Ikarus BSE játékosai Kelenvölgybe, edzőjükkel és szurkolóikkal együtt! Valamit a héten azonban "elfelejtettek": kiváltani játékosaik számára a 2007-2008-as szezonra szóló versenyengedélyeket! Az összecsapás előtt Wágner Ádámmal, csapatunk vezetőedzőjével a vendégek trénere közölte ezt a tényt, és megtette ezt természetesen a játékvezetővel is, Nyerges Zsolttal, aki értetlenül állt az egész szituáció előtt. A két edző megegyezett abban, hogy ha már eljött az Ikarus BSE, akkor legyen mérkőzés, persze, mindez versenyen kívül, barátságos jelleggel. A lejátszott mérkőzés után a játékvezetői jelentésbe Wágner Gábornak, csapatunk pályaedzőjének (ő lett volna a mai bajnoki mérkőzés főrendezője), Wágner Ádámnak, továbbá a vendégek trénerének és a játékvezetőnek aláírásával együtt az alábbiak kerültek bele: "A vendég csapat megjelent a mérkőzés helyszínén, de a vendég csapat egyik játékosa sem rendelkezett érvényes versenyengedéllyel, ezért nem engedtem a mérkőzést elkezdeni. Egyébként, a hazaiak minden egyes játékosának az igazolását rendben találtam." Tehát, barátságos mérkőzésre került sor sport clubunk fűvel borított centerpályáján. A játékvezető egyébként - a játékvezető-küldés szabályait nem betartva - levezette ezt. Csapatunk trénerei pedig szándékosan nem számoltak be a találkozót felvezető eseményekről sem játékosainknak, sem pedig szurkolóinknak. Így, - a vendégeken és az előbb említett megbeszelésen jelenlevő úriembereken kívül - nálunk mindenki úgy készült, hogy ez ma egy tétmeccs lesz. Akkor, térjünk rá a mérkőzés eseményeire! Éjszaka, illetve ma reggel Pozsár rosszul érezte magát, így nem tudta vállalni a szereplést. Wágner Ádám így egy kicsit gondban volt, amikor arról kellett döntenie, hogy kik alkossák a mai kezdő csapatot, hiszen Pozsáron túl Bálint, Pál és Tóth különböző sérülések miatt eleve szóba sem jöhettek az összeállításkor. Persze, ennek ellenére sikerült "megálmodni" a kezdő tizenegy játékost. Az öltözőben a srácok nagyon izgatottnak tűntek a meccs előtt, és mindenkin látszott, hogy nagyon szeretnék győzelemmel kezdeni a bajnokságot. Az első félidő elején kiegyenlített játék folyt a pályán, majd ahogy az néhány felkészülési mérkőzésünkön máskor is előfordult, a vendégek egy indítást követően vezetéshez jutottak. Erre, rövid időn belül egy kezezést követően megítélt büntetőből csapatkapitányunk, Hőgye "válaszolt". Majd nem sokkal később, egyik középső védőnk, Berényi veszélytelen helyzetben szabálytalanul buktatta a büntetőterületen belül az Ikarus BSE egyik támadóját, így következhetett egy újabb büntető. A vendég játékosnak is - csakúgy, mint Hőgyének - sikerült ezt értékesítenie. Így, a félidei szünetre 1 - 2-es állással vonultak a csapatok. A szünetben Wágner Ádám arról érdeklődött játékosainknál, hogy mi a gondjuk. Együtt, a fiúkkal közösen kívánta megoldani a felmerülő problémákat. Ennek meg is lett a hatása, hiszen a második játékrészben - egy megingást leszámítva - végig "egykapuztunk". Nagy nyomás alatt tartottuk a vendégek kapuját, kombinatív és szép támadásokat vezettünk. Minden játékosunkon látszott a lelkesedés. Bernáth parádés labdákkal indította szélsőinket, emellett két gyönyörű gólt "vágott" a kapu felső sarkaiba. A félidei változtatások eredményeként Nagy D. A. kikerült a bal oldali szélső ék pozíciójába, míg Hőgye középső ék helyett jobb oldali támadó középpályást játszott a második játékrész egy bizonyos szakaszában. Ez remek húzás volt, hiszen mindketten sok-sok megindulással nagy veszélyt teremtettek ellenfelünk kapuja előtt. A találkozó vége felé Nagy D. A. előbb egy Hőgye általi beadás után passzolt közelről a kapuba, majd szabadrúgásból is eredményes volt. A végeredmény 5 - 3 lett. A pályán győzedelmeskedtünk, már csak a "zöld asztalnál" kell, de ez főleg a Versenybizottságra és sport clubunk szövetségi képviselőjére tartozik!
|
Holnapi ellenfelünk: Ikarus BSE! |
W. |
2007.09.07. 21:59 |
Csapatunk ellenfele holnap az Ikarus BSE lesz! Részletek a mérkőzéssel kapcsolatosan az alábbi "beharangozóban" olvashatók!
|
Kerethirdetést tartott Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője! |
W. |
2007.09.06. 21:16 |
Csapatunk hétvégén az Ikarus BSE ellen játszik a Budapesti Labdarúgó Szövetség, Serdülő '95 A Csoport 1. mérkőzés/ 3. fordulójában (helyszín: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56.; időpont: szombat 11.00; játékvezető: Nyerges Zsolt). A találkozóra Wágner Ádám vezetőedzőnk keretet hirdetett. Ezt, valamint a hiányzók névsorát most közzé tesszük!
|
Megnyertük idei utolsó felkészülési mérkőzésünket! |
W. |
2007.09.05. 21:06 |
Ma 16.15-től játszotta csapatunk sport clubunk U12-U13-as alakulata ellen a szombati bajnoki rajt előtti utolsó, 5. felkészülési mérkőzését. A mai összecsapásra Jegest és Lemmichet ugyan meghívta Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője, azonban egyikük sem jelent meg Kelenvölgyben. Jeges - mint kiderült - a sportorvosnál volt, míg Lemmich hiányzásának oka egyelőre nem tisztázott. Sajnos, rendkívül szomorú esemény, egy egyperces gyászszünet előzte meg a kezdést: ellenfelünk egyik játékosának édesanyja hunyt el a múlt héten. A találkozóra nem a füves, nem is a műfüves, hanem a két pálya között elterülő harmadik pályán került sor. Ennek több oka is volt, de a lényeg, hogy az esős időjárás ellenére játszhattak a csapatok. Az első játékrészben eleinte leginkább a talaj nehézségeivel küzdöttek meg a fiúk (foltos, gidres-gödrös, fűvel borított pályát kell elképzelni, ami ráadásul vizes volt), később azonban sikerült mezőnyfölénybe kerülnünk. Hosszú ideig nem igazán tudtunk mit kezdeni a saját térfelükre betömörülő ellenfelünkkel szemben, csupán egyszer sikerült betalálni a kapujukba. A gól azután esett, hogy Tarjáni gyönyörűen kiugratta Göblt, aki higgadtan értékesítette ziccerét. A félidei szünetben Wágner Ádám négy cserét hajtott végre. Talán ennek a frissítésnek volt köszönhető, hogy a második félidőben már sokkal ötletesebben futballoztak támadóink, így többször ellenfelünk mögé tudtak kerülni. A mérkőzés ezen szakaszában sok gólt szereztünk, számszerint ötöt, és emellett egyet sem kaptunk. Ezzel a végeredmény 6 - 0 lett a javunkra. A hétvégi, Ikarus BSE elleni bajnoki mérkőzésen szurkolóink közül biztosan sokan örülnének, ha hasonló végeredmény "születne", persze, az egygólos győzelemmel is bizonyára elégedettek lennének! Bízzunk a megfelelő bajnoki rajtban!
|
Holnapi ellenfelünk: Kelen SC (U12-U13)! |
W. |
2007.09.04. 22:25 |
Csapatunk ellenfele holnap a Kelen SC (U12-U13) lesz! Részletek a mérkőzéssel kapcsolatosan az alábbi "beharangozóban" olvashatók! A mérkőzés a korábban honlapunkon közzétett Tervezett felkészülési programban közölt 16.30-as kezdés helyett negyed órával korábban, 16.15-kor fog kezdődni!
|
Kerethirdetést tartott Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője! |
W. |
2007.09.03. 22:01 |
Csapatunk a Kelen SC (U12-U13) ellen játssza az 5. felkészülési mérkőzését (helyszín: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56.; időpont: szerda 16.15). A találkozóra Wágner Ádám vezetőedzőnk keretet hirdetett. Ezt, valamint a hiányzók névsorát most közzé tesszük!
|
A BLSZ elkészítette csapatunk 2007-2008. évi bajnokságának a sorsolását! |
W. |
2007.09.02. 22:42 |
Honlapunkon korábban előbb arról számoltunk be, hogy a Budapesti Labdarúgó Szövetség elkészítette csapatunk 2007-2008. évi bajnokságának tervezett csoportbeosztását, majd egy késöbbi cikkben arról is szót ejtettünk, hogy mindez néhány helyen megváltozott. Nos, azóta többször is módosítottak a csoporton, ráadásul olyan sűrűn tették ezt, hogy azt jószerivel követni sem lehetett. Úgy tűnik, mostanra végleg kialakult a Budapesti Labdarúgó Szövetség 2007-2008. évi bajnokságai közül a Serdülő '95 A Csoport beosztása, így a sorsolását is el lehetett készíteni. Jól látható, már a csoport elnevezése is egy kicsit más a korábbihoz képest. Mától honlapunk jobb oldalán a Budapesti Labdarúgó Szövetség > 2007-2008. évi Serdülő '95 A Csoport >>> őszi idény rovatban mindenki megtalálhatja az 1-13. forduló minden párosítását két részletben, az > 1-7. mérkőzések és a > 8-13. mérkőzések feliratokra klikkelve! Egyébként, játékosaink a holnapi, 7. edzés után kézhez fogják kapni ennek nyomtatott változatát, illetve egy olyan nyomtatványt is kapnak, amelyen csak a csapatunk mérkőzései lesznek feltüntetve, és ahova vezetni lehet majd eredményeinket és gólszerzőinket. Maga a csoport - első ránézésre - rendkívül erősnek tűnik. A korábbi tervezett csoportbeosztáshoz képest néhány csapat kikerült, míg helyettük olyanok kerültek be, melyekről ezidáig még nem tettünk említést! |
A mai győzelmünk adhatna egy kis önbizalmat játékosainknak! |
W. |
2007.09.01. 19:40 |
Ma 16.00-tól hazai környezetben fogadtuk 4. felkészülési mérkőzésünk okán a Tabáni Spartacus SKE-t. Még el sem kezdődött a mérkőzés, amikor Bálint a bemelegítés alatt izomhúzódásra hasonlító fájdalmakat érzett, ezért nem is tudott pályára lépni, pedig a kezdő tizenegyben kapott volna helyet. Nagyon hamar, már a második percben vezetést szerzett ellenfelünk, és annak ellenére, hogy csapatunk mezőnyfölényben játszott az egész első játékrészben, már 4 - 0-ra is vezettek a vendégek, csupán Nagy D. A. büntetőből szerzett találata volt "gyógyír" az érthetetlen első félidei játékunkra. Még a szünet előtt Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője lecsérelte a két támadó középpályásunkat, előbb Pozsárt Vetőre, majd Bélát Tarjánira, mert nem volt elégedett a futóteljesítményükkel és a küzdőszellemükkel sem. A szünetben "lelki fröccsöt" kaptak a fiúk, és valamilyen okból mindez hatásosnak bizonyult, hiszen az 1 - 4-es állást 5 - 4-re fordították meg. Igen, 1 - 4-ről lett 5 - 4! Joggal felmerülhet a kérdés, vajon mitől alakult ki két, egymástól "gyökeresen" eltérő félidei játék. A válasz összetett, talán nem is lehet megadni rá a választ, amúgy meg összetett kérdésekkel és válaszokkal ebben a cikkben nem foglalkozunk. Egy biztos, ha minden mérkőzésen megközelítőleg olyan lesz csapatunk játéka, mint a mai második félidő alatt, akkor nem kell aggódni a bajnokságot illetően, ha viszont minden mérkőzés a mi szempontunkból olyan lesz, mint a mai első játékrész, akkor sok kudarc fogja még érni csapatunkat! Bízzunk a mai második félidei produkció folytatásában, és gyorsan felejtsük el az első játékrészben nyújtott nagyon "gyatra" teljesítményünket!
|
Holnapi ellenfelünk: Tabáni Spartacus SKE! |
W. |
2007.08.31. 21:50 |
Csapatunk ellenfele holnap a Tabáni Spartacus SKE lesz! Részletek a mérkőzéssel kapcsolatosan az alábbi "beharangozóban" olvashatók!
|
Kerethirdetést tartott Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője! |
W. |
2007.08.30. 21:52 |
Csapatunk a Tabáni Spartacus SKE ellen játssza a 4. felkészülési mérkőzését (helyszín: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56.; időpont: szombat 16.00). A találkozóra Wágner Ádám vezetőedzőnk keretet hirdetett. Ezt, valamint a hiányzók névsorát most közzé tesszük!
|
Nagy hajtás mellett kaptunk ki a 3. felkészülési mérkőzésünkön! |
W. |
2007.08.29. 21:58 |
Ma este 19.00-tól a XII. kerületi Önkormányzat-Hegyvidék SE (női) ellen játszott csapatunk hazai környezetben a műfüves pályán villanyvilágításos mérkőzésen. Nagy volt a különbség fizikálisan a két csapat között ellenfelünk javára, mindez azonban a találkozó első félidejében nem ütközött ki. Játékosaink lelkesen védekeztek, sokszor labdát szereztek, sajnos azonban többnyire hamar el is adták azt. A mérkőzés alatt hol esett, hol elállt az eső, és a csúszós talajhoz nemigazán tudtak alkalmazkodni a fiúk. Az első félidő 29. percében egy kapushiba után vezetést szereztek a vendégek, majd hamar ismét betaláltak a kapunkba, így az első játékrészt követően 0 - 2 volt az eredmény. A második félidőben már kiütközött a hölgyek erőnléti fölénye, négy gólt is szereztek, bár kettőt megint "ajándékba" kaptak kapusunk kapitális hibái révén (az első félidőben Nagy P., míg a másodikban Pál játszott a kapusposzton). A "becsületgólunkat" Hőgye szerezte. A realitás az lett volna, ha a végeredmény 1 - 3, de sajnos, nem így lett. Azért még egy valamit fontos kiemelni: a ma hozzánk látogató ellenfelünk egy remekül megszervezett, jó erőkből álló női csapat volt, amit az is jelez, hogy a hölgyek némelyik megmozdulása - bizony, nem is egyszer - még a nekünk szurkolókat is tapsra késztette. Mondhatnánk azt is: "le a kalappal" a vendégek játékosai előtt, avagy minden tisztelet az övék! Javítani a következő, a 4. felkészülési mérkőzésünkön, szombaton a Tabáni Spartacus SKE ellen lehet!
|
Holnapi ellenfelünk: XII. kerületi Önkormányzat-Hegyvidék SE (női)! |
W. |
2007.08.28. 20:15 |
Csapatunk ellenfele holnap a XII. kerületi Önkormányzat-Hegyvidék SE (női) lesz! Részletek a mérkőzéssel kapcsolatosan az alábbi "beharangozóban" olvashatók!
|
Kerethirdetést tartott Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője! |
W. |
2007.08.27. 19:48 |
Csapatunk a XII. kerületi Önkormányzat-Hegyvidék SE (női) ellen játssza a 3. felkészülési mérkőzését (helyszín: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56.; időpont: szerda 19.00). A találkozóra Wágner Ádám vezetőedzőnk keretet hirdetett. Ezt, valamint a hiányzók névsorát most közzé tesszük!
|
|