Eldöntetlen eredménnyel zárult csapatunk 1. felkészülési mérkőzése!
W. 2007.08.24. 22:26
A 2007-2008-as szezonra való felkészülés jegyében ma este 19.00-tól a kelenvölgyi műfüves pályán fogadta csapatunk az Újpesti Haladás FC-t lámpafényes mérkőzésen. A meccs 2 x 40 perces volt (mostantól ennyi lesz a játékidő a bajnokságban is), melynek az első félidejében öt, a második félidejében pedig három gólt rúgott összességében a két alakulat, ráadásul a találkozó végére igazságosnak mondható egyenlő elosztásban. Mindkét csapat játéka "döcögött", az összeszokatlanságból fakadó helyezkedési hibák, a pályamérettel való "küzdelem" és az erőnléti hiányosságok "rányomták a bélyegét" a találkozóra. Ami gólszerzőinket illeti, csapatkapitányunk, Hőgye Bence három gólt szerzett - mindet az ellenfél büntetőterületén belülről -, és Simon Balázs is betalált egyszer jó 17 méter távolságról, aki hasonló gólt szerzett, mint tette azt az előző szezonban a Budapest Bajnokság, Gyermek 1995-D csoport (versenyen kívüli) záró, 10. fordulójában a Budapest Honvéd FC ellen. A meccs nagy érdeklődés mellett zajlott, de ahhoz, hogy a jövőben még többen kilátogassanak mérkőzéseinkre, célratörőbben és sokkal látványosabban kell futballoznia játékosainknak.
1. felkészülési mérkőzés
Kelen SC - Újpesti Haladás FC |

4 - 4 ( 3 - 2)
Csapatunk az alábbi összeállításban lépett pályára:
A labdarúgó neve mögött levő zárójelben kék színnel az 1-től 10-ig terjedő skálán elért osztályzata van feltüntetve (az 1-es a leggyengébb, míg a 10-es a legerősebb osztályzat)!
Az a labdarúgó osztályozható, aki az osztályozandó esemény teljes időtartamának minimum 20%-át aktívan a pályán töltötte!
Kapusposzt esetén az előbbi feltételen túl az a labdarúgó osztályozható, aki a posztjának megfelelően az osztályozandó esemény képe alapján aktív tevékenységet folytatott!
Nagy P. (4)
Lőrinczy (5), Bálint (4), Szobotka (4), Berényi (5)
Pozsár (5), Erdősi (3), Bernáth (5)
Nagy D. A. (5), Hőgye (6) > csapatkapitány, Göbl (5)




|
Kispadunkon az alábbi mezőnyjátékosok foglaltak helyet:
Béla, Jeges, Lemmich, Simon

|
Cseréink:
Erdősi helyett Lemmich (4) illetve Lőrinczy helyett Simon (5) /mind a kettő a szünetben/, Göbl helyett Béla (4) /53. percben/ és Berényi helyett Jeges (5) /61. percben/ |
A mérkőzés eredményének alakulása:
Hőgye ( 1 - 0) az 5., 1 - 1 a 7., Hőgye ( 2 - 1) a 10., 2 - 2 a 22., Hőgye ( 3 - 2) a 25., 3 - 3 a 45., Simon ( 4 - 3) a 65. és 4 - 4 a 78. percben |
Csapatunk vezetőedzőjének, Wágner Ádámnak a mérkőzés utáni nyilatkozata:
"Ha pesszimista edző lennék, akkor csak az alábbiak jutnának eszembe csapatunk mai produkciójáról: erőltetett előre irányuló játék, erőnléti problémák, kapkodás, nagyon sok pontatlanság, taktikai fegyelmezetlenségek a csapatjáték védekezési részében és súlyos egyéni hibák. Végül, négy rúgott gólunk ellenére csak eldöntetlenre tudtuk >>hozni<< a mérkőzést. Nézzük azonban optimistán a dolgokat: négy gólt rúgtunk, a találkozó második félidejében volt egy kb. 20 perces periódus, amikor egyértelműen uraltuk a játékot, helyenként ellenfelünk térfelén kifejezetten szép, rövidpasszos összjátékot tudtunk kialakítani, és mind a négy bekapott gólunk nagyobb koncentrációval elkerülhető lett volna. Ki-ki döntse el maga, milyen emlékeket őriz meg erről a találkozóról."
|
|