Megnyertük idei utolsó felkészülési mérkőzésünket!
W. 2007.09.05. 21:06
Ma 16.15-től játszotta csapatunk sport clubunk U12-U13-as alakulata ellen a szombati bajnoki rajt előtti utolsó, 5. felkészülési mérkőzését. A mai összecsapásra Jegest és Lemmichet ugyan meghívta Wágner Ádám, csapatunk vezetőedzője, azonban egyikük sem jelent meg Kelenvölgyben. Jeges - mint kiderült - a sportorvosnál volt, míg Lemmich hiányzásának oka egyelőre nem tisztázott. Sajnos, rendkívül szomorú esemény, egy egyperces gyászszünet előzte meg a kezdést: ellenfelünk egyik játékosának édesanyja hunyt el a múlt héten. A találkozóra nem a füves, nem is a műfüves, hanem a két pálya között elterülő harmadik pályán került sor. Ennek több oka is volt, de a lényeg, hogy az esős időjárás ellenére játszhattak a csapatok. Az első játékrészben eleinte leginkább a talaj nehézségeivel küzdöttek meg a fiúk (foltos, gidres-gödrös, fűvel borított pályát kell elképzelni, ami ráadásul vizes volt), később azonban sikerült mezőnyfölénybe kerülnünk. Hosszú ideig nem igazán tudtunk mit kezdeni a saját térfelükre betömörülő ellenfelünkkel szemben, csupán egyszer sikerült betalálni a kapujukba. A gól azután esett, hogy Tarjáni gyönyörűen kiugratta Göblt, aki higgadtan értékesítette ziccerét. A félidei szünetben Wágner Ádám négy cserét hajtott végre. Talán ennek a frissítésnek volt köszönhető, hogy a második félidőben már sokkal ötletesebben futballoztak támadóink, így többször ellenfelünk mögé tudtak kerülni. A mérkőzés ezen szakaszában sok gólt szereztünk, számszerint ötöt, és emellett egyet sem kaptunk. Ezzel a végeredmény 6 - 0 lett a javunkra. A hétvégi, Ikarus BSE elleni bajnoki mérkőzésen szurkolóink közül biztosan sokan örülnének, ha hasonló végeredmény "születne", persze, az egygólos győzelemmel is bizonyára elégedettek lennének! Bízzunk a megfelelő bajnoki rajtban!
5. felkészülési mérkőzés
Kelen SC - Kelen SC (U12-U13) |

6 - 0 ( 1 - 0)
Alkalmi játékvezető:
Hermer Ferenc |
Csapatunk az alábbi összeállításban lépett pályára:
A labdarúgó neve mögött levő zárójelben kék színnel az 1-től 10-ig terjedő skálán elért osztályzata van feltüntetve (az 1-es a leggyengébb, míg a 10-es a legerősebb osztályzat)!
Az a labdarúgó osztályozható, aki az osztályozandó esemény teljes időtartamának minimum 20%-át aktívan a pályán töltötte!
Kapusposzt esetén az előbbi feltételen túl az a labdarúgó osztályozható, aki a posztjának megfelelően az osztályozandó esemény képe alapján aktív tevékenységet folytatott!
Pál (-)
Erdősi (4), Berényi (7), Lőrinczy (4), Szobotka (5)
Pozsár (5), Bernáth (7), Tarjáni (5)
Nagy D. A. (5), Hőgye > csapatkapitány (5), Göbl (5)




|
Kispadunkon az alábbi kapus foglalt helyet:
Nagy P.

Kispadunkon az alábbi mezőnyjátékosok foglaltak helyet:
Béla, Bodzay, Simon, Tóth, Vető
|
Cseréink:
Erdősi helyett Simon (6), Göbl helyett Tóth. (5), Pál helyett Nagy P. (-) illetve Tarjáni helyett Béla (5) /mind a négy a szünetben/, Lőrinczy helyett Vető (4) /52. percben/ és Szobotka helyett Bodzay (5) /55. percben/ |
A mérkőzés eredményének alakulása:
Göbl ( 1 - 0) a 32., Hőgye ( 2 - 0) a 48., Pozsár ( 3 - 0) az 56., Bernáth ( 4 - 0) a 61., Hőgye ( 5 - 0) a 62. és Nagy. D. A. ( 6 - 0) a 67. percben |
Csapatunk vezetőedzőjének, Wágner Ádámnak a mérkőzés utáni nyilatkozata:
"A mai mérkőzés arra mindenképpen alkalmas volt, hogy még egyszer utoljára, a hétvégi bajnoki rajt előtt lássam, igazán kik azok, akik szóba jöhetnek az Ikarus BSE elleni keret kijelölésekor. Igaz, a holnapi edzésen apróbb változások még lehetnek, azonban már >>nem sok kérdőjel maradt bennem<<. Sajnos, a mai találkozó túlzottan jelentős kiindulási alapot nem adott a hétvégére vonatkozóan, hiszen a talaj biztosan más lesz és nem valószínű, hogy ellenfelünk játékstílusa hasonlóan védekező jelleggel bír majd, mint amilyen a mai összecsapáson ellenfelünkké volt (és az időjárás sem biztos, hogy a maihoz hasonlóképpen alakul majd). Csapatjátékunkkal elégedetlen voltam, a helyzetkidolgozás és ezek értékesítési aránya azonban biztató a jövőre nézve. Ami fontos, hogy valamennyi játékosomnak fel kell gyorsulnia gondolkodásban, és legalább >>öt fokozattal nagyobb sebességű játékot<< kell produkálnia a bajnoki mérkőzéseken, hiszen azokon a helytállásra - véleményem szerint - csak ezek megvalósításával lehet esélyünk."
|
|