Vasárnapi vendég (3. rész): Wágner Ádám (vezetőedző)

"Értékelésemet a szakmaiság és sok esetben a mentális tényezők vonatkozásában teszem meg. Amikor nyáron a fonyódi edzőtáborozásra elkezdtem megtervezni a csapat szakmai programját - majd persze a későbbi időszakra is -, a korábbi évekhez képest számos új tényezőt kellett figyelembe vennem. Ezek közül a legfontosabbak a következők voltak: 7+1 fős helyett 10+1 fős játék; lesszabály érvénybe lépése; alkalmazkodni kellett azokhoz az élettani korlátokhoz, amelyek jellemzik játékosaimat, például alap-állóképesség alacsony szintje, dinamikus láberő hiánya (elsősorban a lábikra izom esetében) stb. Bevallom őszintén, rengeteg fejtörést okozott, hogy a számtalan elsajátítandó feladat közül miképpen lehetne a leghasznosabbakat és a leghatékonyabbakat kiválasztani. Végül, döntöttem egy bizonyos haladási irány mellett, amelyen el is indultunk. A fiúk a fonyódi edzőtáborozás alatt sűrítve kaptak rengeteg új információt és megoldandó feladatot, majd Budapestre visszérve, sajnos, néhány hét kimaradt a folytatás előtt, és az augusztusi tréningezések során ezáltal szinte elölről kellett kezdeni mindazt a munkát, amelyet korábban már elvégeztünk. Nehezítette a felkészülést még az is, hogy akkoriban sokan hiányoztak az edzésekről. Hiba volt a részemről belemenni abba, hogy júliusban legyen az edzőtáborozás. Ez alól nincsen mentségem még akkor sem, ha elárulom, azért engedtem ezt meg, mert az egész nyári időszak alatt csak a júliusi hónap volt alkalmas arra, hogy mindenkinek - kivétel nélkül - megfelelő legyen az időpont. Szeptemberben jöttek az első bajnoki fordulók, amelyek előtt nem éreztem azt, hogy a csapat készen állna az egész pályás játékra, mégpedig az előbb említett problémák miatt. Mégis, nem indult számunkra negatívan a rajt, de a jobb játékerőt képviselő csapatokkal csak szeptember végétől kezdődően játszottunk. Közülük az első ilyen ellenfél a Kőbányai  ISE volt, amely ellen kudarcot vallottunk, és innentől kezdve az eredményesség szempontjából egy igen mélyre vezető úton indultunk meg. Sorra jöttek a vereségek, melyek közül azonban sok esetben kevésen múlott, hogy kudarc helyett bravúros sikert érjünk el. Ez utóbbi talán a legrosszabb, és a leginkább önbizalmat csökkentő tényező. Sikerből pár perc alatt kudarcot "kovácsolni", az bomlasztó a lélek számára, és ilyenkor szakmailag megmagyarázni a dolgokat nem igazán lehet sem a gyermekek, sem pedig a kívülállók számára, pedig az igazság az, hogy minden mérkőzésből utólag le lehetett vonni a szakmai konzekvenciákat, mármint abból a szempontból, hogy milyen hibák vezettek a vereséghez. Ezekben a hibákban edző és játékos egyaránt benne volt. A csúcsteljesítményt a Budatétény SE elleni, 0 - 0-s eldöntetlen eredménnyel záruló mérkőzésen nyújtotta a csapat. Szakmailag nézve akkor igen éretten futballoztak játékosaim, persze, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy óriási plusz motivációt adott nekik az a tény, hogy a szomszédos >>fellegvár<<, az akkori listavezető >>orra alá törhettek borsot<<, akiktől egyébként, de nem mellékesen, korábban már több, mint fél tucatszor kikaptak. Összességében, a megszerezhető 39 pontból csupán 12-t szereztünk, a táblázat második felében >>tanyázunk<<, és ez minden magyarázkodás ellenére is gyenge teljesítményre utal. Amennyiben viszont félrerakjuk a számokat, akkor mindenképpen bizakodásra adnak okot a látottak, ugyanis sokat fejlődtek a srácok, és egyetlen olyan ellenfelünk sem volt az őszi idény során, amely ellen esélytelenként léptünk volna pályára. Játékosaimnak nem egyszerű alkalmazkodniuk a játék megváltozott körülményeihez, idő kell nekik! Szépen-lassan, de haladnak a fejlődés útján. A számokhoz visszatérve, tavasszal már a jó játék mellé előzetes gondolkodásom és reményeim szerint több pont is társulni fog, mint a most meglévő 12. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy minden közös együttlét alkalmával korszerű képzést adjak a fiúknak, olyat, amellyel nem elsősorban tavasszal, hanem a későbbi években érhetik el a relatív maximumukat. Most pedig valami egészen másról szeretnék beszélni, ugyanakkor ez is összefügg  a korábbiakkal. A kudarcok idején, amikor a csapatnak leginkább szüksége lett volna a nyugodt légkörre, egy-két szülő révén pontosan ebben az időszakban volt a csapat körüli hangulat a legrosszabb. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a csapaton belüli, hanem a csapat körüli! Ez mélységesen elkeserít mind a mai napig! Nekem úgy tűnt, a kudarcokat néhányan nehezebben dolgozták fel a kivülállók közül, mint maguk a játékosok. A szomorú mindebben az, hogy a játékosokra a feszültségek bénítólag hatottak. Ami viszont tény: feszültség csak ott van, ahol értékről, illetve értékekről beszélhetünk. Márpedig az, hogy sokakban érzelmeket vált ki a csapat teljesítménye, mindez számomra azt jelzi, van miért dolgozni. Én minden egyes percét élveztem az elmúlt hónapoknak, melyeket a fiúkkal tölthettem, és mivel még rengeteg mindenben kell fejlődniük, szerencsére van mit tanítani nekik. >>A türelem rózsát terem!<< - a kívülállók számára ezt az örökérvényű, talán elcsépelt, tőlem már sokszor hallott, de még mindig nem mindenkit megérintő, mindenképpen megfontolandó mondást szerettem volna zárszóként megemlíteni.