Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!
W. 2008.03.23. 20:50
Honlapunk szerkesztői minden kedves látogatónknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak! Csapatunk edzői a húsvét jegyében fel szeretnék hívni elsősorban a gyermekek figyelmét egy történetre és egy ahhoz kapcsolódó könyvre. Egy felnőtt számolt be arról, hogy kb. 8 éves lehetett, amikor kapott húsvétra a nyuszitól egy könyvet, mely akkora hatással volt rá, hogy úgy döntött, nagykapura, egyesületben, igazi csapatban, igazi focicipőben szeretne focizni. Ennek a könyvnek a szerzője Eduard Báz, a címe A csodacsapat, míg az alcíme Csupaláb Csaba Csodatizenegye. Egy régi könyvről van szó, egy mesekönyvről, melyet Magyarországon először 1954-ben adtak ki, majd 1965-ben és 1979-ben még kétszer a Móra Ferenc Könyvkiadó által. A legendás Delfin könyvek egyike. Beszerezni nem könnyű feladat, de antikváriumokban, könyvesboltokban, interneten, esetleg nagyszülők házi könyvtárából meg lehet próbálni. Mindenesetre, amolyan kedvcsinálónak az alábbiakban az Első fejezetből megmutatunk néhány részletet, továbbá az említett három kiadás borítóját is meg lehet tekinteni.
Eduard Báz: A csodacsapat
Csupaláb Csaba Csodatizenegye (részlet)
„Első fejezet amelyben hőseink színre, illetve pályára lépnek
Élt valahol Alsókukutyinban egy szegény parasztember, név szerint Csupaláb Csaba, akinek tizenegy fia volt. Nagy szegénységében az öreg azon törte a fejét, mit is kezdjen temérdek fiával. Végül elhatározta, labdarúgócsapatot szervez belőlük. Házikója mögött volt egy tágas lapos rét, azt kinevezte futballpályának, aztán eladta kecskéjét, a pénzen két labdát vett, és a fiúk megkezdték az edzést. A legidősebb, a Jancsi nyurga, nyakigláb fickó volt, ő lett a kapus; a két legfiatalabb, Feri és Gyuri fürgék és alacsony termetűek voltak, az öreg Csupaláb őket tette meg szélsőknek. Már hajnali ötkor keltette a fiúkat. Kezdődött az edzés Egyórás kemény menetelés az erdőn át. Hat kilométer után kiadta a parancsot: hátra arc, futólépésben vissza! Ezután kaptak csak reggelit, majd kezdődött az igazi munka. Az öreg Csupaláb szigorúan ügyelt rá, hogy mindegyikük mestere legyen a labdarúgásnak. Így aztán megtanulták, hogyan kell egy labdát a levegőből „levenni”, középre játszani, mint kell cselezni, passzolni, állóhelyzetből és futásból lőni, milyen a szabályszerű partdobás. Egyáltalán mindent, amit egy igazi labdarúgónak tudnia kell. Jóllehet ezekhez a dolgokhoz sokoldalú ügyesség kellett, de mindez még csak a töredéke volt annak, amit a Csupaláb fiúknak el kellett sajátítaniuk. Következett a könnyűatlétikai edzés. Száztól ötezer méterig minden távon éppen olyan kiválónak kellett lenniük, mint a magas, és távolugrásban. …
... De még ezzel sem elégedett meg az öreg Csupaláb. Mielőtt egyáltalán bármihez hozzáfogtak volna, könnyű súlyzókkal légzési gyakorlatokat végeztek; az öreg Csupalábnak ugyanis az volt a véleménye, hogy jó légzéstechnika és szívósság nélkül mindenféle edzés egyszerűen öngyilkosság. Egyszóval annyit dolgoztak, hogy éhes farkasokként rohantak mindig ebédelni, az ételt pillanatok alatt lenyelték, és a tányérokat olyan tisztára pucolták, mintha a macska nyalta volna le őket. Aztán szép sorjában az udvaron leheveredtek a puszta földre, és egyórát pihentek. Sok szó nem esett, mindegyikük boldog volt, hogy kiegyenesítheti tagjait, és mozdulatlanul fekhet. Mikor az óra lejárt, az öreg Csupaláb kiverte a pipáját, füttyentett, és minden kezdődött elölről. Alkonyat felé az öreg is felhúzta futballcipőjét, csatlakozott a fiúkhoz, hogy így tizenketten két kapura játsszanak. Este ezután ellepték a házat, az öreg Csupaláb végiggyúrta őket, egyiket a másik után, és mivel zuhany nem volt a házikóban, mindegyiket három vödör hideg vízzel öntötte le. Utána könnyű vacsora következett. Egy ideig még diskurálhattak, de hamarosan hajcsikálni kellett menniük. Reggel megint elölről kezdődött az egész. És ez így ment mindennap, három évig. A harmadik év végén Csupaláb atya felruccant Prágába, és egy nagy táblával érkezett vissza, amit a kapu fölé szegezett. Kék szegélye volt a táblának, és fehér mezőn piros betűkkel ez ált rajta: Csupaláb Tizenegy Sportklub. Az öreg zsebében ott lapult a Középcseh Labdarúgó-szövetség igazolása arról, hogy a Csupaláb T.S. csapatát a harmadik osztályba sorolták. A fiúk szörnyen lázadoztak, hogy csupán a harmadik osztályba tartották őket méltóknak, de az öreg Csupaláb leintette őket: Mindennek eljön az ideje. Isten segedelmével még a Slavia Prahat is megveritek, de előbb fel kell verekedni magatokat. Én mindenre megtanítottalak benneteket, amire szükségetek van. De, hogy az élre kerüljetek, azért magatoknak kell megküzdeni. Ez már így van az életben. Tavasszal megkezdődtek a bajnokságok. A Csupaláb-csapat Prágába utazott. Első ellenfelüknek a Sasfürdői Atlétikai és Labdarúgó Kört sorsolták ki. A kutya sem ismerte a Csupaláb-csapatot, az emberek vicceket faragtak a nevükről, és amikor a tizenegy falusi fiú, aki soha várost még nem látott, megjelent, mindenki nevetett rajtuk. A fejükön báránybőr sipka ült, és az edzőjük… – mit is lehet várni ettől a vidéki bácsitól, aki egy pillanatra se vette ki a pipáját a szájából? De amikor a Csupaláb-csapat a pályára lépett, és a bíró fütyült, megkezdődött a végítélet. Az első félidő eredménye 39:0 volt Csupalábék javára. És a második félidőben a SALAK, díszesen csengő neve ellenére, meg sem jelent a pályán. Kijelentették: a körzeti vezetőség nyilván tévedett, mert ellenfelük igazán nem harmadik osztályos csapat.

|