Már csak 3 nap van hátra a VOLKSBANK-KELEN KUPÁIG!
W. 2009.02.03. 23:00

Már tart a visszaszámlálás! 3 nap és kezdetét veszi a VOLKSBANK-KELEN KUPA! Sport clubunk történetének eddigi legnagyobb szabású utánpótlás labdarúgó tornáján, 2009. február 7-én (szombat) és február 8-án (vasárnap), két nap alatt 6 korosztályban, 36 csapat fog megmérkőzni egymással. Az U14-es korosztályban - mint ismert - ott lesz csapatunk is. Az elkövetkezendő napokban az esemény hivatalos, 12 oldalas programfüzetének részleteit tesszük közzé. A mai napon a 6. oldal fotóját lehet megtekinteni. Ebből kiderül, hogy február 7-én (szombat) délelőtt, miképpen alakul a program. Akik kilátogatnak ekkor a rendezvényre, láthatják az U9-es (2000. 01. 01. és utána születettek), továbbá az U11-es (1998. 01. 01. és utána születettek) korosztály küzdelmeit. Érdekességképpen említjük, hogy ma 18.30-tól Csernik Kornél, sport clubunk utánpótlás szakág vezetője értekezletet vezetett az utánpótlás csapatoknál dolgozó edzőknek, köztük az utánpótlás koordinátorként is tevékenykedő Lénárt Lászlónak és Wágner Gábornak. Igen sok téma került megtárgyalásra a bő egy órás összejövetelen. Minden korosztályos vezetőedző értékelte csapatának a decembertől mostanáig tartó időszakát az elvégzett munka, az eredményesség, a játékosállomány és a szülői közösség vonatkozásában. A februári edzésbeosztás és megmérettetések egyaránt szóba kerültek. A fő témát azonban a hétvégi VOLKSBANK-KELEN KUPA előkészületeinek ismertetése adta. Wágner Gábor - mint utánpótlás koordinátor és egyben a kupa koordinátora - beszámolt arról, hogy nagyjából egy havi szervező munka és körülbelül egy tucatnyi ember közreműködése járult hozzá eddig az esemény létrejöttéhez. A program zökkenőmentes lebonyolításában egyébként, szinte kivétel nélkül sport clubunk valamennyi utánpótlás edzője részt vesz szombaton és vasárnap.
Már csak 3 nap van hátra a VOLKSBANK-KELEN KUPÁIG!
A programfüzet 6. oldalának fotója:

|