|
Izgalmas mérkőzésen eldöntetlen eredményt értünk el!
W. 2007.06.13. 21:43
A mai napon csapatunk 19.00-tól a Budapest Bajnokság, Gyermek 1995-D csoport 9. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán a Budapest Honvéd FC ellen lépett pályára. Nem is akármilyenre, ugyanis sport clubunk füves pályáján rendezték a találkozót. Meglepő lehet, de ez volt mieinknek az első 3/4 pályás összecsapása a centerpályán. A mérkőzésre sokan kilátogattak - úgy látszik, az esti időpont vonzotta a szurkolókat. Nagyon izgalmasan alakult a meccs: a vendégek hamar gólt szereztek, azonban mieink Hőgye Bence bal lábas lövése után hamar kiegyenlítettek. Ezután hosszabb gólnélküli időszak következett, majd ismét a kispestiek jutottak előnyhöz. Nem sokáig örülhettek, ugyanis egy kimaradt helyzetünket követő szögletből Bernáth Péter fejes góllal ismét eldöntetlenre alakította a mérkőzés állását. Az első félidő után 2 - 2 volt az eredmény. A szünetben frissítették magukat a játékosok, kellett is a folyadék, hiszen a találkozó előtt esett az eső, így a mérkőzés alatt végig fülledt és párás volt a levegő. A második játékrészben játékosaink több ziccert is kialakítottak a vendégek kapuja előtt, ám gólt nem sikerült elérnünk. A Budapest Honvéd FC-nek is akadtak helyzetei, de ők sem tudták gólra váltani támadásaikat. Mindezekből következik, hogy 2 - 2 lett a végeredmény. A második félidőben mieink talán közelebb álltak a győzelem megszerzéséhez, de az eldöntetlen eredmény is benne volt a mérkőzésben. Mindkét csapat helyenként kifejezetten tetszetősen futballozott! Meg kell említeni, hogy Nagy Péter kapusunk ma nem lépett pályára, Pál Zsolt védett végig, aki tisztességesen helytállt, a gólokról nemigazán tehetett. Nagy Péterre egyébként a hétvégén két fontos mérkőzés vár, hiszen Pál Zsolt pénteken elutazik, és nem lesz egész hétvégén. Csapatunkból a többieknél talán kiugróbb teljesítményt nyújtottak, így külön dicséretben kell részesíteni a főként kreatív megoldásaival kitűnő Pozsár Attilát és elsősorban a második félidei védekező munkájuk miatt Bálint Krisztiánt és Szobotka Krisztiánt! Szép volt, gyerekek! Senki ne feledje azonban, hogy még két utolsó, fontos bajnoki mérkőzés vár ránk 3/4 pályán mind a Budapest Bajnokság, Gyermek 1995-B csoportban a Testvériség SE ellen, mindpedig a Gyermek 1995-D csoportban a Kelen SC II. ellen!
Budapest Bajnokság, Gyermek 1995-D csoport
Elhalasztott mérkőzés pótlása!
9. forduló:Kelen SC I. - Budapest Honvéd FC
Mieink az alábbi összeállításban léptek pályára:
Pál Zs. - Simon B., Bálint K., Szobotka K. - Pozsár A., Nagy D. A., Bernáth P. - Hőgye B. (csapatkapitány)
Cseréink:
Béla M., Berényi A., Erdősi Á., Lemmich K. és Nagy P.
Félidei eredmény:
2 - 2
Végeredmény:
2 - 2
Gólszerzőink:
Bernáth P. és Hőgye B.
|