|
Nyolc gólt lőttünk, egyet sem kaptunk - tömören ennyi!
W. 2007.05.30. 20:42
Ma 16.30-tól a Kelenvölgyben található műfüves pályán a Budatétény SE ellen játszotta csapatunk történetének második egész pályás felkészülési mérkőzését. A budatétényiek "vegyes" csapattal érkeztek hozzánk, mindez azt jelenti, hogy a 18 fős keretüket többségében a "B" csapat tagjai alkották, de néhány meghatározónak számító játékost kölcsönkértek a Temesvári Miklós vezette "A" csapatuktól is. Egy valamit fontos még a tudósítás legelején "leszögezni": a XXII. kerületi srácok zömének ez volt élete első "fellépése" egész pályán. A verőfényes napsütésben a két csapat trénereinek közös megegyezése alapján három 30 perces harmadot játszottak a fiúk Hermer Ferenc alkalmi játékvezető ténykedése mellett. Három edzőnk ezúttal az aktuálisan legerősebb keretünkkel vághatott neki a meccsnek, viszont egy valamire nagyon odafigyeltek, miszerint ezen a héten még három nagyon nehéz bajnoki mérkőzés áll csapatunk előtt! Na, akkor nézzük, mi történt magán a mérkőzésen: az első harmadban magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és hamar egy szép kombináció után Bernáth Péter távoli lapos lövést eresztett el, melyre a budatétényiek hálóőre nem tudott reagálni. Ez a gólunk megadta a kezdő lökést, és még ebben a játékrészben további két góllal "terheltük meg" ellenfelünk hálóját. A második harmad előtt jónéhány változtatást eszközöltek edzőink, elsődlegegesen azzal a céllal, hogy pihenhessenek azok a játékosaink, akikre a héten kulcsszerep várhat a bajnoki mérkőzéseken. Szóval, jöhettek azok, akiknek remek bizonyítási lehetőség kínálkozott. Többnyire éltek is a bizalommal, ugyan nem játszottak annyira tetszetősen, mint lecserélt társaik, de az akarással nem volt gond. Lemmich Kristóf például háromszor is "ordító helyzetben" találta magát szemben ellenfelünk kapujával, de rendre "elpuskázta" a lehetőségeit. Persze, a remek helyzetbe kerüléseiért, ha másért nem is, de dicséret illeti. Ha már itt tartunk, akkor Pozsár Attila fineszes megoldásai és remek meglátásai feltétlenül kiemelendők, Kóczán Olivér Gergely magabiztossága is, Pál Zsolt és Nagy Péter kapusaink hibátlan teljesítménye és természetesen Hőgye Bence góljai, melyekből mára is jutott jónéhány - számszerint négy -, szintén említésre méltók! És van még valaki, ő nem más, mint Vető Bálint! Az utóbbi idők legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtotta, gólókat rúgott, és végig agilis futballt produkált! Szóval, vannak pozítívumok bőven, összességében mint csapat, remekül helytálltunk, és a végére kialakult 8 - 0-s végeredmény a nagy különbség ellenére is reálisnak mondható. Az is biztos, hogy ennél a Budatétény SE többre hivatott - ezt korábban néhányszor már ellenünk is megmutatták -, de ezúttal mieink gólra törőbben és szervezettebben fociztak. Jó lenne, ha ezt a mai játékot áttudnák "menteni" a srácok az előttünk álló bajnoki mérkőzésekre! Szép volt fiúk, ismét egy szép délutánnal leptétek meg edzőiteket és szurkolóitokat! Köszönet érte!
Egész pályás felkészülési mérkőzés
2. egész pályás felkészülési mérkőzés: Kelen SC - Budatétény SE
Mieink az alábbi összeállításban léptek pályára:
Pál Zs. - Simon B., Bálint K., Szobotka K., Kóczán O. G. - Pozsár A., Bernáth P., Béla M. - Nagy D. A., Hőgye B. (csapatkapitány), Erdősi Á.
Cseréink:
Göbl Sz., Lemmich K., Mészáros M., Nagy P., Tarjáni M. és Vető B.
1. harmad utáni eredmény:
3 - 0
2. harmad utáni eredmény:
4 - 0
Végeredmény:
8 - 0
Gólszerzőink:
Hőgye B. (4), Vető B. (2), Bernáth P. és Pozsár A.
|